Egy ütős börtön-dráma: Shot Caller (2017)

2020. július 17. 21:37 - Critic.

A börtönös filmek egy teljesen különálló stílus-irányzattá nőtték ki magukat az utóbbi években (évtizedekben) és a "műfajnak" saját rajongói közössége alakult ki. Magam is megszerettem ezeket a történeteket, mert rengeteg minden tanulható belőlük a küzdeni akarástól a kitartáson át egészen az értékeink megbecsüléséig terjedően, nem beszélve egy rejtélyes és az átlagemberek elől elzárt világ megismeréséről. A Ric Roman Waugh rendezte Shot Caller (A góré) egy jóbarátom ajánlására került "látókörömbe" és az ő javaslatára ültem le elé, amit a legkevésbé sem bántam meg. A 2017-ben mozikba kerülő és az IMDb szavazóknál rögtön 7,3 pontos tetszési indexet kiérdemlő börtönös dráma a Rotten Tomatoes kritikusaitól is megkapta a 70% -ot, ami azért arra utal, hogy a "szakma" szerint is figyelemre-méltó filmről van szó. A kedvező fogadtatás több dolognak volt köszönhető, melyek közül az első a Dániában született és többek közt a Trónok harcából ismert Nikolaj Coster-Waldau játéka. shot_caller.jpg

A film ütős jellegét második helyen maga a sztori adja. (Innentől spoiler ALERT!) Adott egy teljesen hétköznapi fickó, Jacob (Nicolaj Coster-Waldau), aki bár sikeresnek mondható életet él - szép, szerető feleséggel, egy egészséges fiú-gyermekkel, stabil egzisztenciával (nagy házzal, biztos állással ... stb) - mégis elkövet egy nagy hibát, mely teljesen megváltoztatja életét. Egy nap ittasan ül autójába - barátaival illetve feleségével együtt - és áthajtva a piroson tragikus közlekedési balesetet okoz. A katasztrófában meghal az autóban ülő barátja, így a bíró elrettentésül 7 év letöltendő börtönbüntetésre ítéli.

A film két szálon futtatja az eseményeket: az egyiken nyomon követhetjük Jacob börtönbeli "életét" a másikon pedig a szabadulása utáni történéseket figyelhetjük végig (azt, hogy mi történik vele, miután kikerül a "kóterből). Ami az előbbit illeti: Jacobbal együtt éljük át az első mellbevágó traumákat: egy másik rab megerőszakolását (rögtön az első napon) és annak felismerését, hogy muszáj egy börtönbeli csapathoz csatlakoznia, ha nem akar áldozattá válni odabenn. A csatlakozásnak viszont komoly ára van: védelmet kap a többi rabbal szemben, viszont időről időre meg kell tennie bizonyos dolgokat saját bandájának. Ezek közé a bizonyos "dolgok" közé tartozik például egy gyilkosság (egy állítólagos besúgó rab kiiktatása), illetve kábítószer becsempészése (saját testében elrejtve az anyagot). Egy idő után Jacob pontosan olyanná válik, mint a többiek: kitetovált, kigyúrt vadállat lesz belőle.

shot_caller2.jpg

A történet sajátossága, hogy a főhős nem tud megállni a börtönbeli "lejtőn": egy belső börtön-zavargás alkalmával felveszi őt egy udvari kamera, ahogyan egyik társát mentve leszúr egy másik rabot. Súlyosbítják ítéletét, így végül 10 évet tölt odabenn. Fontos fordulópont, hogy szabadulása előtt bandájának feje "a szörny" (Holt McCalany) értésére adja: odakinn is neki kell majd dolgoznia. Jacob megdöbben a bejelentésen és bár először meggyengültnek látszik (első alkalommal elítélése óta), végül úrrá lesz kétségbeesésén. Elhatározza, hogy mindenáron megkíméli családját az alvilágtól. A sztorinak mindvégig fontos eleme Jacob viszonya feleségével és fiával: börtönbe kerülése után még egy darabig tartja a kapcsolatot feleségével, ám fiát a kezdetektől távol tartja a fegyháztól (és így önmagától is).

Amikor kiengedik: ravasz tervet eszel ki: elgáncsolja a Szörny fegyvercsempész akcióját, elhárítja az FBI ajánlatát (arra vonatkozóan, hogy téglájuk legyen) és még a családját fenyegető bandavezér jelentette veszélyt is elhárítja. Természetesen nem árulom el a csattanókat (zseniális tervének részleteit), de annyit igen: apró győzelmeiért Jacobnak megint nagy árat kell fizetnie: visszakerül a sittre és ezúttal életfogytiglani ítéletet kap (most már mindörökre, végérvényesen búcsúzva családjától).

A Shot Caller elgondolkodtató film: a felvázolt sztori ugyanis bármelyikünkkel, bármikor megeshet. Egyetlen botlás, egyetlen hiba (mondjuk egy ittas vezetés közben elkövetett baleset) és olyan helyzetbe kerülhetünk, melyből csak nagy árat fizetve szabadulhatunk. A kérdés csak annyi: képesek lennénk e ennek az árnak megfizetésére. A filmbeli Jacob életben tudott odabenn maradni, de túlságosan megfelelt a benti világnak, így az végül magába szippantotta (és rabjává tette egész életére). 

shot_caller3.jpg

Negatív kritika, hogy egy hétköznapi ember ilyen mértékű metamorfózisa már-már a hihetőség határát súrolja. Egy szerető családhoz kivágyódó rab ugyanis, akinek van vesztenivalója és életcélja sokkal óvatosabb odabenn és a "penge élén" megmaradva arra törekszik, hogy életben maradása mellett ki is tudjon majd egyszer jutni a szabad életet folytatva. Jacob viszont a filmben mindent arra tesz fel, hogy a börtönbeli társadalomba sikeresen beilleszkedjen és közben elvág minden esélyt arra, hogy egyszer visszatérhessen családjához. Mondhatni kissé túltolja a börtön-team dolgot és 47 évesen élve temetteti el magát.

Pozitívum ugyanakkor, hogy hihetetlen önfeláldozást láthatunk a főhőstől, aki mindent elkövet családja védelméért. Helyt áll amikor kell, összeszorított fogakkal küzd, amikor muszáj és végigcsinál mindent, amit helyzete megkövetel. Nikolaj Coster-Waldau nagyon jó alakítást nyújt, talán élete legjobbját. Ami a többieket illeti. felbukkan rendőrtisztként Benjamin Bratt és feleségként Lak Bell (ismertebb nevek), de komolyabb teljesítményt inkább Jon Bernthal -tól és Holt McCallany -tól láthatunk; előbbi a sittes bandatag (később áruló) Shotgun szerepében, utóbbi pedig a góré (bandavezér) "The Beast" (a szörny) karakterét alakítva. (McCallanytól alig néhány mondatot hallunk csupán, mégis emlékezetes minden vele készült scene és erős a "jelenléte" a filmvásznon.)

Kiemelkedő a rendezés és a script is, elismerés mindkettőért. Összességében a Shot Caller nehéz film - talán csak a Felon -hoz mérhető (ami a műfaj legjobbjai közé tartozik) - kemény élethelyzetek és konfliktusok megmutatásával "sokkolja" a nézőt, kényelmetlenül szembesítve bennünket önmagunkkal. Értékelésem: 80%. 

4csillag.jpg 

filmkritikus_allec2.jpg

Szólj hozzá!

A 10 legjobb Marvel film

2020. június 20. 11:40 - Critic.

A Marvel-produkciók évek óta tarolnak a mozik jegypénztárainál és bár most a járványhelyzet miatt szinte minden megállt a filmuniverzumban, novemberben már várhatjuk a Fekete Özvegyet, jövőre pedig az Örökkévalókat, melyek ugyancsak "kasszarobbantó" filmeknek ígérkeznek; így nem maradunk Marvel nélkül az elkövetkező fél évben sem. (És akkor még nem említettük a DC-Univerzum nagy dobását, a 2021-ben debütáló, HBO Max streaming szolgáltatónál megjelenő Igazság Ligája rendezői változatot.) Miközben várjuk az újabb Marvel részeket, érdemes elgondolkodnunk az eddigi epizódok sorrendjén is: melyek voltak az eddigi legjobb fejezetek? A Film-kritikus blog több szempont figyelembevételével készítette el listáját, mely reméljük elnyeri tetszéseteket!

10. Pókember (2002) 

marvel1.jpg

Az elmúlt 18 évben (2002 óta) éppen 7 darab Spider-Man film készült: Pókember 1., 2., 3., A csodálatos pókember 1., 2., Hazatérés (2017) és a Pókember Idegenben (2019). Ezek közül a legelső, 2002-es változat volt szerintem a legjobb, mégpedig Sam Raimi remek rendezése és a "legjobb négyes": Tobey Maguire, Kirsten Dunst, Willem Dafoe és James Franco fantasztikus játéka miatt. Jó a forgatókönyv, ütősek az akció jelenetek és koherens az egész sztori úgy, ahogy van. Kevés Marvel-10-es listán szerepel, de nálam éppen befut utolsó helyre, felsorolt erényei miatt.

9. Bosszúállók 4 Végjáték (2019)

marvel2.jpg

Bosszúállók lázban égett ország 2018 áprilisában, majd rá egy évre, 2019 áprilisában is, amikor előbb az Avengers harmadik (Infinity War), majd negyedik (Endgame) epizódját játszották a mozik. És a Végjáték aztán tényleg kasszát robbantott: 2,79 milliárd dollár összbevételt hozott a Marvel Studios konyhájára. És szó, ami szó: ütős is lett nagyon. Iszonyúan látványos, fordulatos, szinte lenyűgözően inger-gazdag produkció, mely már szinte túl sok is (legalábbis nekem). Nyilván nem hagyható ki az első 10-ből, én sem felejtkezek meg róla, de a kilencedik helynél előrébb sajnos nem tehetem.

8. Amerika Kapitány 2 - A tél katonája (2014)

marvel_wintersoldier.jpg

Nem tagadom nagy "Amerika Kapitány rajongó" vagyok, így kicsit elfogultan viszonyulok az eddigi három Steve Rogers epizódhoz, azok közt is a Tél katonájához, melynek scriptje nagyon megfogott. Bucky Barnes (Sebastian Stan) felbukkanása zseniális húzás és Samuel L. Jackson illetve Robert Redford szerepeltetése is sokat dob a filmen. (Scarlette Johansson is kitűnő formában van.) Nagyon tetszetősek a látvány-jelenetek és bunyók, az egész epizód végig lendületes és izgalmas. Vagy tucatszor láttam, így nyugodtan mondhatom: méltán kapott 90%-ot a Rotten Tomatoes kritikusaitól.

7. A galaxis őrzői 1. (2014)

marvel_galaxis.jpg

Számomra az első igazán humorról szóló Marvel rész a 2014-es Galaxis őrzői volt, hat évvel ezelőtt. Chris Pratt ökörködése és a szexis Zoe Saldaña játéka határozottan feldobják a filmet, mely akciójelenetekben, bunyókban ugyan alulmarad számtalan Marvel-produkcióval szemben, ám könnyed és stílusos humora illetve remek zenéi mégis a legjobbak közé sorolják. Nekem bejön a Galaxis őrzőinek kis csapata is: Quill, Gamora, Drax, Groot és Rocket (a mosómedve), mert mindannyian külön kis egyéniségek (remek karakterek). Az elmúlt években többször megnéztem és mindig elszórakoztatott.

6. Deadpool 1. (2016)

marvel_deadpool.jpg

Valahogy külön kategóriát képez a Marvel-világban Deadpool és ennek megfelelően új típusú filmélményt is jelent a Deadpool filmek megtekintése. A Tim Miller - Ryan Reynolds páros eredeti poénokkal, cool szövegekkel és vicces szitukkal teli, pörgős akció-vígjátékot rakott össze 4 évvel ezelőtt, amit a 2018-os második résznek sem sikerült túlszárnyalnia. A duma mellett pedig elképesztően jók a bunyók és az akrobatikus jelenetek is, nem beszélve az alapsztoriról, mely az utolsó percig leköt bennünket.

5. Amerika Kapitány 3. - Polgárháború (2016)

marvel_polgarhaboru.jpg

Az Amerika Kapitány trilógia legtöbb mondanivalót hordozó része a Polgárháború, melyben a szuperhősökből álló Bosszúállók-csapat két táborra szakad: a Vasember vezette, ENSZ -hez tartozást pártolók körére és a Rogers kapitányhoz hűségesekre (akik a függetlenséget akarják). A film felveti az elveinkhez való ragaszkodás kontra barátaink befolyásolása kérdését. Az egyik legrealisztikusabb Marvel-film, tele izgalmas scene -nel. Az IMDb -n a trilógia legmagasabbra értékelt része (7,8 pont) a Polgárháború, mely nálam elsősorban a sztori miatt érdemelte meg az ötödik helyet.

4. Bosszúállók 3. - Végtelen háború (2018)

marvel_bosszuallok3.jpg

A 2018-as Végtelen háború (Infinity War) az egyik leglátványosabb Marvel-epizód, a franchise megszületése óta. Bár az IMDb szavazóinál ez a lista legtöbbre értékelt tagja (8,5 ponttal), nálam holtversenyben van az Első bosszúállóval, mely csak egy hajszállal előzi meg. Kitűnő a forgatókönyv, zseniális a Russo testvérek rendezése és kiemelkedőt nyújt a parádés szereplőgárda teljes csapata is Scarlett Johanssontól Chris Evanson keresztül Jeremy Rennerig és Robert Downey Jr -ig. Ami miatt mégis a negyedik listámon, az nem a film hibáiból fakad, hanem abból, hogy vannak a Végtelen háborúnál jobb történetek és alakítások is a Marvel-berkeiben. 

3. Amerika Kapitány 1. - Az első bosszúálló (2011)

marvel_elso.jpg

Steven Rogers kapitány alakjának megszületése számomra valahol a Marvel-filmek Szent Grálja, ezért is kerülhetett a trilógia legelső epizódja a lista harmadik helyére. Ez a történet egyszerre dráma, szerelmi történet, akció-orgia, vígjáték, sőt fantasy illetve sci-fi elemekkel megspékelt thriller is, így elmondható róla, hogy műfajok valóságos kavalkádja. Hayley Atwell a legszexisebb Marvel-szereplő a franchise történetében, pedig Peggy Carter szerepében többnyire végig egyszerű katonaruhában láthatjuk. Egészen elvarázsoló, hogy Steven Rogers "eredetileg" egy csenevész, alig 163 centis figura, aki  "csupán" bátor és egyenes jellemének köszönheti, hogy végül egy emberfeletti erejű, 188 centis atlétává válhat. Chris Evans nagyszerű alakítással hozza a karaktert.

2. Thor 3. - Ragnarök (2017)

marvel_thor.jpg

Talán meglepő, de nálam az ezüstérmes Marvel-film egyértelműen a 2017-es Thor: Ragnarök (nagy kedvencem), mégpedig kivételesen szórakoztató stílusa, egyedi karakterisztikája, remek poénjai és pörgő lendületessége okán. Magában egyesíti a Deadpool féle humort, a Bosszúállóknál megszokott akciókkal illetve látványvilággal és a többi Marvel-produkció misztikumával. Mindez vígjátéki stílusban, Chris Hemsworth - a Mennydörgés ura istene - nagyszerű játékával. A Thor filmekből is három készült az elmúlt 9 évben: a 2011-es változat, a 2013-as Sötét világ (The Dark World) és a 2017-es Ragnarök. Ám ezek közül t(h)orony magasan a Ragnarök lett a legszínvonalasabb.  

1. A Vasember 1. (2008)

marvel_vasember.jpg

A dolgok eredője Tony Stark átalakulása Vasemberré, melynek sztoriját 2008-ban Jon Favreau (a Mandalorian sorozat atyja) tette le elénk, elképesztően jól kidolgozott kivitelben. Robert Downey Jr erős alakítással hozza a milliárdos és különc feltaláló-zseni Tony Stark figuráját és az egész történet hihető, logikus illetve koherens. Számomra külön szórakoztató az a páros-játék, melyet Gwynet Paltrow és Downey hoznak össze, élvezetes párbeszédekkel, csipkelődésekkel. Nincs mit tovább magyarázni: ahogy a marketing alapszabálya is kimondja: "a jó termék eladja önmagát" így a Vasember is egy ütősen jó Marvel-mozi, szerintem  konkrétan a legjobb! (2020.06.20.11:40)

***

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is! 

filmkritikus_allec2.jpg

2 komment

Kiút nélkül (No Escape) - egy izgalmas, menekülős akció-thriller

2020. június 05. 13:30 - Critic.

A No Escape láttán az embernek két szó jut eszébe: sokkoló és megrázó. És tényleg az. Ha vannak gyerekeid még inkább ütős, mert  átérzed milyen az, amikor a családodat kell kimenekítened, megvédened és oltalmaznod egy szinte esélytelen helyzetben. Átéled, milyen egy idegen országban rekedni, ahol elszabadul a pokol, elállatiasodnak az emberek és az utcán folyik a vér. Szó szerint. Önvizsgálatra kényszerülsz: "én mire lennék képes a családomért?" Ott vagy velük, futsz, bujkálsz, rettegsz. Élethű, reális és sokkoló az egész. 

no_escape.jpg

Amikor először láttam ezt a 2015-ös mozit, teljesen átéltem a történetet, magam is azon törtem a fejem, hogy merre és hogyan menekülnék a feleségemmel és gyermekeimmel, ha mondjuk én is egy forradalom szélére sodródott indokínai országban rekednék. Együtt izgultam a családdal, mintha ott lettem volna velük.

És most jöjjön egy kis spolier, ha bírod. John Erick Dowdle rendezőként és forgatókönyv íróként erős témát választott: egy indokínai országban puccs (vagy forradalom) kezdődik, mégpedig éppen amikor egy amerikai mérnök (Jack Dwyer, azaz Owen Wilson) a családjával  együtt - feleségével és két kislányával - épp megérkezik (hogy betöltsön ott egy állást). Az országot egyébként nem nevezik meg a filmben, de leginkább Kambodzsának felelne meg.

no-escape2.jpg

A fordulat ekkor következik be: váratlanul megölik az ország diktátorát, majd az emberek az utcára tódulnak és megkezdik a vadászatot a nyugati, főleg amerikai érdekeltségekre. Szétlövik az USA nagykövetségét, megrohamozzák a szállodákat, tarkón lövik az amerikainak vélt járókelőket. Az ok: elegük van abból, hogy az USA megkaparintja az ország vagyonát és legújabban az ivóvíz és vízierőmű-rendszerét is. Főhősünk: Jack Dwyer egyébként éppen a vízerőmű projektben szerepet vállalva érkezik az országba és a zavargások kezdetén éppen csak elfoglalja szállodai szobáját családjával együtt.

Dwyerék egy olyan szállodában rekednek, mely szabályos ostrom alá kerül. A tetőre menekülnek másokkal együtt, de ott sincsenek biztonságban. Megkezdődik kálváriájuk a megmenekülésért. Közben kétszer is elkapják őket, többször csodával határos módon ússzák csak meg kivégzésüket. Látnak másokat meghalni, látnak töménytelen vért és borzalmat. Azért segítségük is akad a térségben gyakran utazgató Hammond (Pierce Brosnan) személyében, aki egy ideig bújtatni tudja a családot. Az igazi megoldás azonban: a vietnámi határ elérése, egy adott folyószakaszon. A Dwyer család meg is próbálja: csónakkal kísérlik meg a szökést Kambodzsából Vietnámba. A végeredményt nem lövöm le, de az utolsó 10 perc is sokkoló. no_escape3_masolata.jpg

A színészek óriásit alakítanak: Owen Wilson bebizonyítja, hogy nem csak a lökött szépfiú szerepében tehetséges, Pierce Brosnan pedig - a családot segítő kiöregedett brit ügynök megjelenítésével - újra leteszi névjegyét az akciófilmek műfajában. (Pedig a film forgatása idején, már 62 éves.) Mindenki hiteles, még a feleséget alakító Lake Bell is, pedig ő korábban csak ritkán vállalt be "komolyabb" témákat.

A történet azért is óriási választás, mert mai világunkban nagyon is aktuális sztorit tár elénk. Bárhol lehet ugyanis puccs, forradalom, vagy felfordulás (ahogy nem régiben például Törökországban volt hasonló) és bármelyikünk kerülhet ilyen helyzetbe. A kérdés mindig az: helytállnánk e egy ilyen helyzetben? Jack Dwyer helyt áll, megmenti családját, pedig még ölnie is kell értük.

no_escape4_masolata.jpg

A No Escape színvonalas, hiteles és sokkoló alkotás, melyet látni kell, mert szembeállít bennünket valami olyasmivel, amit mélyen eltemetünk magunkban, de ami sajnos bármikor utolérhet bennünket! Erős 80%-ra, azaz 4 csillagra értékeljük a filmet a hitelesség, a rendezés, a szereplők és a forgatókönyv miatt. Előzetes itt. 4csillag.jpg

filmkritikus_allec2.jpg

2 komment

Szabadulós izgalmak: Escape Room (2019)

2020. június 04. 13:37 - Harper.

Tavaly januárban játszották a hazai mozik a Végtelen útvesztő (Escape Room) című thrillert, de sokan lemaradtak róla, amit ha most bepótolnak, akkor 99 perc garantált izgulást nyerhetnek maguknak. A horrorfilmes múlttal rendelkező, alig 42 éves Adam Robitel, pörgős, körömlerágós és akciókkal teli szabadulós-filmet rakott össze, nagyrészt kevéssé ismert színészekkel.

escaperoom1.jpg

A film sztorija engem a Fűrész filmekre emlékeztet, de az Escape Room üdítő változatosságként kevésbé véres, kevésbé horrorisztikus és sokkal átélhetőbb jelenetekkel hat ránk. Nincs kiszámíthatóság a történetben és a karakterek is szimpatikusabbak, mint Jigsaw csapdás kalandjaiban. Persze kérdés: kell e nekünk egy lájtos Fűrész újragondolás? A válasz szerintem egyénenként változó; nálam egyáltalán nem okozott zavaró "áthallást" a párhuzam, sőt teljesen más élményt nyújtott. A fő különbség, hogy míg a Fűrész a büntetésre, kínzásra és véres kegyetlenségre "megy rá", addig az Escape Room egy izgalmas kalandfilmként hat ránk, melyben minden csapdából feszült jelenetek során keresztül, szinte a szabaduló csapattal együtt lélegezve "menekülünk" ki. Mintha mi is ott lennék velük.

Jól kitaláltak a csapda-helyzetek, ötletesek a megoldandó feladványok, izgalmasak az akciók és végig megmarad az érdeklődésünk is, mert nem tudhatjuk melyik szereplőtől köszönhetünk el a következő akadálynál. Engem magával ragadott a sztori és a filmnek már a legelső harmadában azon kaptam magam, hogy ezerrel szurkolok a fiataloknak (nem egyszer a fotel-karfát markolva).

Az alapsztori egyszerű: adott egy hat fős, fiatalokból álló kis társaság, akik azt hiszik egy játékban vesznek részt, melynek tétje (a nyertesnek persze) 10 ezer dollár. Mindössze ki kell szabadulniuk egy épületből. Persze egy idő után rájönnek, hogy mindaz, ami velük történik, egyáltalán nem játék, hanem szó szerint véres valóság. Egyik csapdát és helyszínt a másik követi és persze ahogyan ez egy szabadulós játéknál lenni szokott: egyre fogynak a résztvevők. Csakhogy egyáltalán nem abban a sorrendben, ahogyan azt várjuk. Vannak meglepetések és van végső csattanó is.  

escaperoom2.jpg

A Végtelen útvesztőben van némi karakter-bemutatás is, ha nem is sok. Azért a hat főszereplőből hárommal részletesebben is foglalkozik a script, némileg megismerjük előéletüket és jellemzőiket. A két nő és hat férfi alkotta társaságban felbukkannak a szokásos archetípusok: van vagány, nagymenő üzletember, lelkes okostojás, harcias hősnő, idősödő "eleve áldozat", rejtélyes magának való és szexi "szimpi-lány". A legutóbbi karaktert, Taylor Russell alakítja, mint Zoey, a félénk de szuper-okos egyetemista lány. Ő nyújtja a legkiemelkedőbbet, de a filmnek nem a szereplők az erősségei, sokkal inkább a forgatókönyv és a rendezés.

Ami a csapdákat illeti: rafináltak, de nem agyonbonyolított mérnöki csodák, melyekben gépek helyettesítik a fantáziát és liter-szám folyó vér az izgalmakat, hanem egyszerű helyzetek, ahonnan lehetséges a menekülés, csak éppen nagyon küzdelmes (és mindig éppen csak sikerül). 

Adam Robitel egy határozottan élvezetes, szórakoztató és izgalmas thrillert készített, mely ugyan soha nem lesz az évtized filmes alkotása, de 99 percre kétségtelenül leköt bennünket. Ajánlom a szabadulós filmek kedvelőinek és mindazoknak, akik nem elsősorban a véres jelenetekért, hanem a valódi izgalmak kedvéért néznek thrillereket. Értékelés: Alapsztori: 80%, rendezés: 75%, színészet: 60%, látvány: 65%. Összesítve: 70%

3esfel_csillag.jpg 

filmkritikus_allec2.jpg

1 komment

A 90 éves Clint Eastwod legjobb filmje

2020. június 01. 12:59 - Harper.

Az éppen most 90 éves kiváló színész és rendező, Clint Eastwood (Isten éltesse még nagyon sokáig!) munkásságán végigtekintve rengeteg nívós és fantasztikus darabot láthatunk (pl Kémek a Sasfészekben, Piszkos Harry, Egy maréknyi dollárért, Szökés Alcatrazból, A jó a rossz és a csúf ... stb), de mind közül szerintünk a legjobb, a Brian G. Hutton rendezte 1970-es háborús kaland-vígjáték, a Kelly hősei.

clint_eastwood.jpg

Mindig nagyon népszerűek azok a posztok, melyek a legjobb háborús filmeket mutatják be (különböző szubjektív listák mentén), mint ahogyan azokat a cikkeket is sokan olvassák, melyek a filmvilág háborús témákhoz való eltérő megközelítéseit és viszonyait taglalják (például itt). Ha ugyanis a műfajban a "legjobbat" keressük, nem hagyható ki a kérdés: lehet e a legjobb háborús filmek közt humoros, könnyed vagy vicces alkotás? Természetesen most elsősorban Brian G. Hutton 1970-es filmjéről a Kelly hőseiről van szó. 

kelly_hosei1.jpg

A Troy Kennedy-Martin forgatókönyvíró és Hutton vezette csapat egy különleges, könnyed és vidám hangvételű, szabadszájúan vagány filmet rakott össze 50 évvel ezelőtt, mely rögtön óriási sikert aratott szerte a világban. A Kelly hősei valódi különlegessége azonban elsősorban abban rejlett, hogy szakított a korábbi háborús filmek hőskultuszával, melyben két markáns motívum mindig megjelent: az egyik a főszereplők hősies karakterisztikája volt, a másik pedig a háború tragikusan drámai ábrázolása. A klasszikus háborús mozikban a központi figurák mindig komoly, önfeláldozó, hősies, szinte hibátlan és gáncs nélküli alakok, akik rendszerint óriási tetteket hajtanak végre, hazájukért. Külsejük daliás, de minimum férfias. Ezzel szemben a Kelly hőseiben mindenki "hikomatos": Vaskalap (Don Rickles) egy köpcös, középkorú fösvény alak, aki "csak akkor megy előre, ha hasznot szimatol", Csodabogár (Donald Sutherland) egy homokosnak tűnő, elvont figura, elhanyagolt szakállal, Babra egy kis mitugrász, Kicsi Joe egy idegbeteg, Coewboy egy szemtelen, nagyfopájú alak, a két legfontosabb szereplő közül pedig Bazi Joe (Telly Savalas) egy kopasz, folyton káromkodó, kíméletlenül kőkemény őrmester. Ráadásul egyáltalán nem  hazájukért, hanem csakis a zsozsóért hajlandóak komoly küzdelemre. Vagyis sem külsejükben sem jellemvonásaikban nem felelnek meg az addig megszokott háborús hős alakjának.  kelly_hosei2.jpg

Az egyetlen "áramvonalas" és tényleg hősnek látszó karakter: Kelly, akit az akkoriban  40 éves, szálfatermetű, 192 centis Clint Eastwood alakít. Róla viszont kiderül: bár valaha tiszt volt, már csak a pénz mozgatja és ő veszi rá az egész szakaszt arra, hogy (három napra eltűnve a parancsnokaik elől) törjenek át a frontvonalon és támadjanak meg egy bankot (elrabolva a nácik aranyát). A Kelly hőseinek alapsztorija ugyanis egy szimpla bűncselekmény, egy bankrablás körül forog. Ami érdekessé teszi az akciót, hogy ez a bizonyos bank, a második világháború kellős közepén, a nyugati front mögött, a nácik által megszállt Franciaországban (Clermontban) található. A karakterek hétköznapi fickók, már nem éppen huszonévesek (többségük 30-45 közti) és sok-sok nemzetből valók: Petuko például mexikói, Kicsi Joe és Bellamy olaszok, Babra spanyol, Fisher német, Gutowski lengyel, Vaskalap zsidó, Cowboy texasi, Csodabogár csapatának egyik tagja pedig (a tankvezető) török származású ... stb. (Tegyük hozzá: Telly Savalas a valóságban görög felmenőkkel rendelkezik). 

kelly_hosei5.jpg

Sokfélék tehát, a legkevésbé sem tökéletesek, tele vannak hibákkal és idősecskék is, vagyis afféle antihősök. Tegyük hozzá, mindannyian jók valamiben: Gutowski például zseniális mesterlövész, Moriarty a nyugati front legjobb szerelője (valóságos harckocsi-varázsló), Csodabogár pedig a legjobb harckocsi parancsnokok egyike (bár ez egyáltalán nem látszik rajta). Vagyis ütős csapatot alkotnak, mely egyben a nácizmus elleni harc szimbóluma is lehetne: egy rakás több nemzetből való (török, olasz, zsidó, mexikói, spanyol és amerikai) hibákkal teli figura, akik mérföldekre vannak, az übermensch, felsőbbrendű, árja németektől, akiket mégis átvernek (megszívatnak). Bevetésük végig könnyebb oldaláról mutatja meg nekünk a háborút: látjuk "hőseinket" az otthoni gondjaikon rágódva, káromkodva, egymást ugratva, vagyis éppen úgy, ahogyan a katonák valójában "túlélik" (lelkükben) a velük történteket. Nincsenek szörnyűségek, nincsenek polgári halottak, szenvedő zsidók, koncentrációs táborok, éhezők és haldoklók. Ugyanakkor Hutton azért az egyik jelenetben (a tizedes halálakor) tudtunkra adja, hogy a háború mégis csak egy értelmetlen és kegyetlen dolog.

kelly_hosei3.jpg

Az első bekezdésben feltett kérdésre választ keresve -- vagyis: lehet e viccesen bemutatni a háborút -- érdemes belegondolnunk abba, hogy nem csak kizárólag a gyötrelmek, katasztrófák és kínok drámaian véres ábrázolása része a háborúnak, hanem a harcolók közti katonatréfák, ugratások, kalandok és különleges bevetések is ide tartoznak. Ezek többsége rávilágít az amerikai hadsereg belső viszonyaira is és a katonák közti összetartásra, az ott uralkodó hangulatra. A Kelly hősei más nézőpontból láttatja a háborút és az amerikai hadsereget (a háború poklát véres drámaként elénk táró filmből készült már épp elég). 

A jelenetek egy része az Isztrián játszódik (ma: Horvátország), Clermont helyett egy Vizinada nevű kis településen, felhasználva a korabeli Jugoszláv hadsereg Sherman harckocsijait és egy T-34 -esből átépített Tigrisként bemutatott tankot. A német Tigrisektől való babonás amerikai félelem egyébként megjelenik a filmben, ami valós információkra épül, hiszen a háború alatt a szövetséges katonák szinte rettegtek tőlük. Híres mondat a Kelly hőseiben: "... egyszer megtámadtak bennünket a Tigrisek. Tudjátok mi az hogy megtámadtak? Úgy meg voltunk támadva, hogy csak na." Rendszerint 4-5 db M4 harckocsi (közkeletű nevén: Sherman) kellett egyetlen Tigris legyőzéséhez. 

kelly_hosei4.jpg

A Kelly hősei a filmtörténelem egyik legjobb alkotása és talán legjobb háborús filmje. Hangulata rendhagyó a háborút bemutató sok-sok drámához képest, mert a gyötrelmek realisztikus bemutatása helyett az amerikai hadsereg könnyed belső viszonyaira és a katonák emberi ábrázolására helyezi a hangsúlyt egy izgalmas, sok elemében vicces és happy enddel végződő sztori keretei között. Értékelésünk: 95% (Részletesebben: alaptörténet: 95%, rendezés:  95%, színészek: 100% , látvány: 90%).

4esfel_csillag.jpg 

filmkritikus_allec2.jpg

6 komment

Vezet a ritmus - film a táncról

2020. május 31. 22:39 - Harper.

Az "alulértékelt, valójában kiemelkedő filmek" sorozatunkban olyan filmes alkotásokat tervezünk górcső alá venni, melyek az IMDb szavazóközönsége által közepes minősítést kaptak, ám valójában mégis kiemelkedő minőséget és szórakoztató értéket képviselnek. Az első ilyen film: régi nagy kedvencük, a 2006-os, Liz Friedlander által rendezett Vezet a ritmus (Take the Lead), mely nem régiben került az egyik TV csatorna műsorára. A film az Internet Movie Database oldalán csak 6,6 pontot kapott (24 ezer voks alapján), holott valódi értéke ennél sokkal magasabb. De nézzük, hogy miért is?

vezet_aritmus.jpg

A sztori középpontjában egy USA -ban működő, külvárosi középiskola áll, ahová szegény-sorsú, (jellemzően fekete-bőrű vagy latin származású) gyerekek járnak és ahol jellemző módon nagy darab biztonsági őrök, fémdetektoros kapuk, illetve különleges rendszabályok tartják féken a gyakran fegyverekkel mászkáló, kábítószerekkel kereskedő és többnyire bűnözőkké váló fiatalokat. Az igazgatónő, Augustine (Alfre Woodard) nagy tapasztalattal és erélyesen próbálja vezetni az intézményt ám egy alkalommal ő is nagyon meglepődik, amikor iskolájába egy jól öltözött, kifinomult stílusú, elegáns tánctanár jelentkezik óraadónak. Pierre Dlaine (Antonio Banderas) főállása egy magas nívójú, belvárosi tánciskolához köti, ahol gazdag gyerekeknek tanít szalontáncokat (tangót, rumbát, foxtrott -ot, szving -et, angol keringőt, merengue -t és bécsi keringőt). Egy nap azonban elhatározza: a szegényebb sorsú, külvárosi gyerekeknek is segíteni fog, hogy ők is kapjanak esélyt a táncok elsajátítására.

Az igazgatónő először azt hiszi, hogy a férfinak elment az esze, hogy éppen náluk akar szalontáncokat oktatni és még fogad is kollégáival 5 dollárban, hogy ha Mr Dulaine találkozik a neki szánt osztállyal, másnap már tutira nem jön be dolgozni. Ám veszít a fogadáson, mert az elegáns tánctanár kihívásnak tekinti feladatát: egy rap és hip-hop zenén felnevelkedett, színes-bőrű (illetve latin) csapatnak klasszikus táncokat oktatni olyan zenére, amelyet azok még soha életükben nem is hallottak. (A filmben több dal is felcsendül George Gershwin -től.) A kitartó tánctanár nem adja fel: lassan megtöri a fiatalok ellenállását és felkelti érdeklődésüket is. A tanítás során azonban őt magát is meglepetés éri: diákjai egyszer csak összemixelik a hagyományos zenét, modern hip-hop elemekkel és teljesen új, de klasszikus módon is táncolható elegyet hoznak létre. Az új stílus megtetszik Mr. Dulain -nek is és elhatározzák, hogy ezzel a vadiúj mix -el indulnak a nemzeti táncversenyen. A zene és tánc innentől egyszerre régies és modern, klasszikus és hip-hop, elit és külvárosi. Az újítás meglepi a táncverseny bíráit, részvevőit és a médiát is.

vezet_aritmus2.jpg

A Vezet a ritmus egy különleges film, mely jócskán túlmutat önmagán. Egyszerre szól esélyegyenlőségről, előítéletekről, emberszeretetről és egymás megbecsüléséről. Van benne tolerancia is -- mely tegyük hozzá: nagyon ráfér(ne) korunk társadalmára -- illetve jó adag  élet-bölcsesség, melyet a forgatókönyv illetve rendezés nem rág a szánkba, csak engedi, hogy a történet legvégére megérezzük. A központi karakter, Pierre Dlaine nem csupán tánctanára a fiataloknak, de egyúttal barátja és kicsit atyja is: foglalkozik ugyanis problémáikkal, gondjaikkal, félelmeikkel, vágyaikkal. A táncon keresztül méltóságot, tiszteletet és mások megbecsülését is "beléjük csepegteti", mint ahogyan megmutatja nekik, hogy kell a nőkkel illendően bánni. A kurzus végére Mr. Dulain tanítványai lelkükben is megerősödött fiatalok lesznek, akik soha nem felejtik el mindazt az útravalót, amit a tanáruktól kaptak. Antonio Banderas nagyot alakít, talán élete legjobb játékát nyújtja. A figura mintha számára lenne kitalálva, benne él, általa teljesedik ki. 

Klasszikusan szép történet tehát, ami ugyan nem pörgő akciófilm, nem látványos inger-kavalkád, vagy sok milliárd dolláros látvány-mozi, mégis olyasmi,amire később is emlékezünk. Csak ajánlani tudjuk mindazoknak, akik többre vágynak a látványnál. Értékelésünk: 80% (alapsztori: 80%, rendezés: 85%, látvány: 70%, színészet: 90%)

4csillag.jpg 

filmkritikus_allec2.jpg

2 komment

Mi a John Wick karakter sikerének titka?

2020. május 31. 17:03 - Harper.

Chad Stahelski 2014-es vérengzősen cool akcióthrillere épp 6 éves, mely alkalomból érdemes kicsit boncolgatni a franchise (és a karakter) sikerét a címben feltett kérdésre is választ keresve. Tegyük azért gyorsan hozzá, 2014 óta készült már második és harmadik rész is szintén óriási sikereket aratva.

john_wick1.jpg

A legelső részre fókuszálva: az alapsztori faék egyszerűségű (de hát, mint megszokhattuk: az igazán sikeres dolgok mindig a legegyszerűbb alapötletekből születnek) és a film inkább látványosságában (nem mélyenszántó tartalmiságában) annyira cool. Adott ugyanis egy vérprofi bérgyilkos, akit "rémkirályként" emlegetnek, mert bármilyen nehéz küldetést végrehajt, akármennyi embert is kell ehhez megölnie. No meg azért is kijár neki ez a furcsa nick név, mert nem ismer félelmet, soha nem fárad el, soha nem adja fel és mindig annyi tár van nála, hogy nem gond számára egész éjszakákon keresztül gyilkolászni. Ő John (Jonathan) Wick, a hitman -ek királya. A lényeg, hogy bár egyszer csak szerelmes lesz és visszavonul, mégis kénytelen visszatérni régi elfoglaltságához (a tömeggyilkoláshoz), mert elhunyt felesége utolsó ajándékát (egy kutyust) megölve (és kedvenc kocsiját ellopva) meggondolatlan ruszki maffiózok végtelenül feldühítik. Wick éktelen haragra gerjed és csákányt ragadva előszedi a padló alól, 4 évvel korábban oda elrejtett bérgyilkos szettjét (géppuskától, automata fegyvereken, pisztolyokon keresztül egészen a késekig), hogy jogos felháborodásának kellő nyomatékot adva kiirtsa a helyi orosz maffiát.

Nagyjából ez a lényeg, a többi már a látvány, mert abból aztán jut bőven: pörgős akciók, hihetetlen verekedések, szédületes autós üldözések és kőkemény összecsapások utcákon, diszkókban, hotelekben (sőt még egy templomban is). Wick sorra nyírja ki az említett orosz banda minden tagját, kezdve a kisebb killerektől és testőröktől egészen a legfelső vezetőkig. A cél, a maffiavezér fiacskája, aki Wick kutyáját is megölte. Keanu Reeves szédületes tempójú alakítást nyújt és Michael Nyqvist is kiemelkedően hozza a kegyetlen maffiózót. 

john_wick2.jpg

De válaszolva a poszt címében feltett kérdésre: ha gondosan számoljuk, a film első percétől kezdve Keanu Reeves, alias John Wick áldozatainak számát, éppen 67-et kapunk. Ennyi embert öl meg a 96 perces játékidő alatt. Az első tizenkettőt a saját házában teszi hűvösre a film elején, 27-et az orosz maffia szórakozó-központjában vág haza (mely épület diszkó, szálló és uszoda is egyben) ötöt a templomnak álcázott értékraktárban nyír ki, 8-at az orosz főnök kocsijánál, a többit pedig a film utolsó jeleneteiben, mikor már magát Viggo Tarasovot (a maffiavezért) üldözi. Minden áldozatát előbb mellbe, majd fejbe lövi, mert az a tuti (és mert egyébként a mesterlövészek is így csinálják). 

Izgalmas minden scene és igazából végig nem lehetünk biztosak abban, hogy Wick sikerrel jár e majd a küldetése végén, vagyis ki tudja e majd nyírni Iosef Tarasovot a nagyfőnök fiát (és magát a górét). Persze túlzások is akadnak az egészben, mert azért mégse gondolja senki, hogy simán hazavágható 67 ember úgy, hogy azoknál automata fegyverek vannak (és többnyire fedezékből tüzelnek), miközben hősünk nagyrészt pisztollyal gyilkol és szinte mindig tiszta célpontot nyújt. Mégis jó valahogy az egész, hiszen "működik" és magával ragadja az embert.

Külön kiemelendőek a verekedések, párharcok, személyes küzdelmek, melyeket gondos alapossággal terveztek meg. A zene és háttéreffekt-hangzás hatásosan festi alá a sok akciót és a rendezés ügyesen használja a színek - fények eszköztárát is. Közben bepillantást nyerünk egy furcsa, titokzatos világba is, mely a Continental szálló elegánsak visszafogott épülete köré szerveződött, kiterjedt és befolyásos (már-már mindenható) alvilági szervezetet jelenti. A tetején Winston ül, akit Ian McShaen alakít zseniálisan. Ő a legmagasabb szintű vezető, aki az első részben még Wicket segíti, de a másodikban már bírájává válik. 

Összességében a John Wick trilógia (a harmadik résszel együtt) az akciófilmek világának különleges csemegéje, mely inkább egy esszencia (és életérzés), mint realisztikus alkotás. Ha kritikát kellene mondanunk róla, akkor talán csak a hihetőség lenne az, de mivel ebben az esetben a túlzások a franchise szerves részét képezik, ebben sem lenne érdemes belekötnünk. Egyszerűen csak hátradőlve nézni érdemes, nem agyalni, nem kötekedni, maximum a hullákat számolni. Egészen 67-ig.

filmkritikus_allec2.jpg

2 komment
Címkék: John Wick

Bohám rapszódia - pro és kontra

2020. május 31. 17:03 - Harper.

Friss hírként jelent meg nemrégiben a hazai és külföldi sajtóban, hogy az eddig 250 milliárd forintos bevételnél járó és 4 Oscarral büszkélkedő Queen-film, a Bohém rapszódia, valószínűleg folytatást kap majd, mely második részként ott folytatja a híres együttes történetét, ahol az abbamaradt (vagyis a Live Aid koncertnél). Bár már korábban, 2018 végén is olvashattunk erről, biztosan igazából senki nem tud. 

bohemian_rhapsody.jpg

Ami az Oscarokat illeti: a február 24-én megrendezett 91 Oscar-gálán a legtöbb arany szobrocskát Bryan Singer és Dexter Fletcher különleges filmje hozta el, legnagyobb részt a főszereplő, Rami Malek fantasztikus játékának köszönhetően. Az alkotás a fontos díjak közül a "legjobb színésznek" járót, minden rajongó számára egyértelmű módon nyerte el. A többi Oscar három technikai kategóriában került a készítőkhöz: a legjobb vágás, a legjobb hangvágás és a legjobb hangkeverés elismerésével. A kiemelt kategóriákban egyébként a gálán három másik film is sikert aratott: a Zöld könyv, a legjobb film, legjobb forgatókönyv és legjobb férfi mellékszereplő kategóriákban, a Roma a legjobb rendező kategóriában [Alfonso Cuarón], a Kedvenc, a legjobb női főszereplő kategóriában [Olivia Colman] és az If Beale Street Could Talk, a legjobb női mellékszereplő kategóriában [Regina King]. Így igazából nem is tudni, kit tekinthetünk az idei Oscar legnagyobb nyertesének. Mindenesetre a Queen-filmmel már csak azért is muszáj foglalkozni, mert a visszajelzések alapján "sikere" nagyon megosztotta mind a szakmát, mind a pedig a filmrajongókat.  

bohemian_rhapsody2.jpg

Amire a film láthatóan a legnagyobb hangsúlyt helyezi, az részint a karakterek (Freddie Mercury, Brian May, Roger Taylor és John Deacon) külső megjelenítésének élethűsége, részint a zenei alap minősége és a fergeteges "koncert-hangulat" kialakítása. Tény, hogy ezeken a területeken a Bohém rapszódia valóban óriási. Egyértelműen pozitív meglepetéssel szolgál, hogy az USA -ban született, de egyiptomi (kopt) felmenőkkel rendelkező Rami Malek mekkora átéléssel és milyen erős külső hasonlósággal jeleníti meg Fraddie Mercuryt a filmvásznon. Pedig nincs könnyű dolga: Mercury egy hihetetlenül szuggesztív jelenség, összetett jellem és határtalanul nagy tehetség volt. Olyan talentum, akiből 500 évente ha születik hasonló formátumú "figura". A készítők odafigyeltek a hajviseletére, az öltözködésére, mozgására, arcjátékára, mozdulataira, csupán egyetlen apróság kerülte el a figyelmüket, nevezetesen, hogy Freddie Mercurynak a való életben sötétbarna szeme volt, míg filmbeli megjelenítőjének kékeszöld. Triviális banánhéj, de illet volna nem elcsúszni rajta, ha már a többi részlet annyi fókuszt kapott. A Brian Mayt alakító Gwilym Lee megjelenése már-már zavarba hozza a nézőt és azt hiszi, hogy az idén 72 éves gitáros-dalszerzőt látja, számítógéppel megfiatalított változatban.

bohemian_rhap3.jpg

Ami a másik pozitívumot, a zenei betéteket illeti, ezen a téren csak a legnagyobb elismeréssel lehet a filmről beszélni. A Bohém Rapszódia ugyanis igazi koncert-hangulatot teremt, magával ragadja a nézőt, hiszen a Queen slágerek felcsendülése, a "The Show Must Go On", a We Are the Champions", a "We Will Rock You", az I Want To Break Free", a Radio Ga Ga és természetesen, a "Bohemian Rhapsody" (melyek egyébként a Queen máig leghíresebb és legsikeresebb számai) nosztalgikus emlékeket idéznek bennünk, katartikus élményekkel ajándékozva meg mindannyiunkat.

Ám beszélnünk kell a negatívumokról is. Az első, amit már nagyon sokan említettek a film bírálata során, hogy a  túlságosan is Freddie Mercury életére fókuszál, noha a sztori "Queen filmként" került promotálásra. Feltűnő, sőt zavaró (és nem csupán a harcd-core rajongók számára), hogy Brian May, Roger Taylor és John Deacon bemutatása szinte elsikkad. Pedig sokan (köztük mi magunk is) kíváncsiak lettünk volna rájuk, hiszen Freddie Mercury életútja nagyon is jól ismert a milliónyi biográfia és őt bemutató cikk alapján, míg az együttes többi tagjáról egy film számtalan érdekességet is feltárhatott volna. Ugyanakkor Mercury életének főbb állomásain kétségtelenül végigmegy a film: megismerjük szüleit, fény derül párszi indiai származására (eredeti nevére, mely: Farrokh Bulsara) elhelyezkedési nehézségeire, a londoni Heathrow reptéren való alkalmazására (csomagrakodóként) és zenei karrierjének beindulására.

bohemian4.jpg

Második probléma, hogy a Bohém rapszódia több elemében is téves, a valósággal ellentétes jeleneket tartalmaz. Ezek közül négyet érdemes kiemelni. Az első -- a film végéről kezdve -- hogy Freddie Mercury nem a Live Aid koncert idején (vagyis 1985 nyarán) tudta meg, hogy HIV-pozitív, hanem csak egy évvel később, 1986-ban. A második, hogy a filmben a Queen drámai módon oszlik fel, holott a valóságban csak az történt, hogy a tagok a közös turnék felhagyása mellett szólólemezek kiadásába kezdtek. És nem csak Mercury, hanem May és Roger Taylor is (utóbbi két lemezt is kiadott). Az apróbb csúsztatások között kettő feltűnő, az egyik, hogy Mercury és a Smile zenekar (vagyis Brian May és Roger Taylor korábbi "bandája") közt nem egészen úgy zajlott le az első találkozó, ahogyan azt a filmben látjuk, hanem úgy, hogy a Smile -ból kilépő Tim Staffell maga ismertette meg a srácokkal Mercuryt (mintegy beajánlva őt énekesnek, önmaga helyett). Végül Paul Prenter "kirúgása" is kitaláció (legalábbis a filmbeli formájában), valójában Mercury egy túl hevesre és vadra sikeredett buli után mondott fel asszisztensének (amikor leamortizálta házát), amire válaszul Prenter bosszút esküdött és nem csekély pénzért infókat szivárogtatott ki a sajtónak Mercury kényes ügyeiről. A valóságtól való eltérésekhez egyébként a háttér-információkat nagyrészt Phil Sutcliffe 2011-es kitűnő könyve adja (eredeti címén: "Queen – The Ultimate Illustrated History of the Crown Kings of Rock") mely nálunk is megjelent, Maurics András fordításában.

bohemian5.jpg

Mindezekkel együtt is, a Bohém rapszódia egy igenis emlékezetes alkotás, Rami Malek fantasztikus játékával. Bár a korábbi -- közszájon forgó hírekhez képest -- kevés újdonságot tudunk meg Freddie Mercuyról és az együttes többi tagjáról, rengeteg emberi érzés válik átélhetővé a filmben. Átérezhetjük például annak a fiatalembernek a belső vívódásait, aki egyszerre küzd meg a családja felől érkező elvárásokkal (hagyományok, vallás, "megfelelőnek" tartott viselkedés) és a homoszexualitás általános társadalmi elutasítottságával. Megértjük kétségeit első barátnőjével kapcsolatban is, akivel épp "mássága" okán választja inkább a barátságot a párkapcsolat helyett.

A forgatókönyv és a rendezés finoman, árnyaltan kezeli Mercury biszexualitását, féktelen éveit, homoszexuális ügyeit és kapcsolatait. Érezhetően (és nagyon helyesen) nem erre kívánták helyezni az énekes bemutatásának súlypontját. Ugyanakkor természetesen megkerülhetetlen tényező Mercury jellemzésekor mindannak a szenvedésnek a megmutatása, mely párkapcsolati problémáit kísérte. Nehezen talált rá a megfelelő párra és mire ez megtörtént, már késő lett számára. Nagyon fiatalon, alig 45 évesen távozott az élők sorából. Halálával egy nagyon érzékeny és hihetetlenül tehetséges embert veszített a világ, aki csodálatos dalokkal tudta kiénekelni magából belső vívódásait és feszültségeit.

A Bohém rapszódia egy különleges "utazás" a múltba, a nosztalgia "hullámvasútján" rengeteg fantasztikus zenével és egy egészen kivételes alakítással. Queen rajongók számára kihagyhatatlan alapmű, mindazoknak pedig, akik keveset tudnak a világ egyik legsikeresebb együtteséről, egy érzelmes dráma rengeteg jó zenével. 

4csillag.jpg 

filmkritikus_allec2.jpg

1 komment

Leon a profi (1994)

2020. május 31. 17:03 - Harper.

Luc Besson egyik legjobb rendezői alkotása, a Léon, 25 évvel ezelőtt, 1994-ben robbant a köztudatba, óriási sikert aratva. A főszerepeket Jean Reno, Gary Oldman, Danny Aiello és az akkoriban csak alig 13 éves Natalie Portman kapta meg és a kis csapat bizonyítani tudta tehetségét. Mindannyian a lehető legjobbat nyújtják ebben a különleges hangulatú amerikai-francia akciófilmben, mely az IMDb-n és a Rotten Tomatoes oldalán is jól "szerepel". 

leon1.jpgMár a sztori is egyedi: adott egy furcsa, de tapasztalt és vérprofi bérgyilkos, Leon (Jean Reno) aki oltalmába veszi a szomszédban lakó, 12 éves Mathildát (Natalie Portman), miután egy bűnszervezet kiirtja a kislány egész családját. Csakhogy a banda egyik vezetője egy mocskos zsaru, Norman Stansfield (Gary Oldman), akit folytonos kábítószerezése mellett, őrült szadizmusa miatt tisztel az alvilág. A kislány a tragédia után ösztönösen menekül Leonhoz, mert biztonságban érzi magát a férfi oldalán. A bérgyilkos lakásába költözik és megismeri annak különös szokásait: állandó tej ivását, rajongását a régi, Gene Kelly filmek és egy szobanövény iránt, illetve szokatlan életstílusát (öltözködését, egyszerű életmódját).

leon6.jpg

Leon a film legfontosabb karaktere: ellentmondásos figura, hiszen egyszerre infantilis, naiv, szinte gyermeki gondolkodású alak, miközben rendkívüli képességekkel bíró bérgyilkos, mesterlövész és harcművész is. Pár mozdulattal képes bárki nyakát vagy gerincét eltörni, villámgyors a közelharcban és szó szerint halálpontosan céloz és lő. Életmódja szinte spártaian egyszerű: kopott, régi ruhákban jár, alig költ magára és egyetlen szórakozása a mozi.Teljes neve ugyan nem hangzik el egyetlen egyszer sem a filmben, de a forgatókönyvben úgy szerepel: Leone Montana.

leon2.jpg

Főnöke, Tony (Danny Aiello) Leon számára nem csupán munkaadó, de bizalmas jóbarát is, aki azért kissé visszaél a férfi együgyűségével, hiszen magánál tartja "fizetését" és mindig éppen csak annyit ad át neki, amennyi a megélhetéséhez kell. Kettejük kapcsolata összetett egészen addig, amíg Tony arra nem kényszerül -- mégpedig Stansfield, a mocskos zsaru hatására -- hogy elárulja Leont.

Mathilda hányattatott sorsú kislány, akit senki nem szeret és mindenki csak bánt. Apja sokszor megpofozza, nővére veri és igazából senki nem törődik vele. Aztán mindenkije meghal, egyedül marad, teljesen kiszolgáltatottan. Leonnal sajátos párost alkotnak: mindketten boldogtalan és örömtelen életet élnek és mindketten sérültek. A páros furcsa kapcsolatát egyszerre lehet barátinak és apa-lánya jellegűnek nevezni, de talán kicsit még a férfi - nő vonzódás is fellelhető benne (bár ez utóbbit mindketten igyekeznek elnyomni).

A történet legfőbb bonyodalmát az adja, hogy Mathilda bosszút akar állni családja kiirtóin, legfőképp Stansfielden. Ezzel pedig célponttá teszi önmagát és vele Leont is. A sztori utolsó 20 perce egy hihetetlen ostrom, Leon és Mathilda búvóhelyének bevétele illetve a páros meggyilkolása céljából. A végkifejlet drámai és nem áruljuk el, hátha még akad olyan, aki nem látta a filmet.

leon3.jpg

A spanyol származású (de francia Marokkóban született) Jean Reno egészen kivételeset nyújt a filmben: mintha szó szerint rászabták volna Leon alakját. Ez részben egyébként igaz is, mert Besson eleve neki szánta ezt a szerepet és mindvégig együtt alakították a figura jellemét. Reno kezdeményezésére lett például a bérgyilkos egy lassú felfogású és együgyű fickó, akivel kapcsolatban így nem merül fel annak gyanúja, hogy ki akarja használni a kislány kiszolgáltatott helyzetét. Leon csakis Reno játékával "működik" mert egész lénye benne van a karakterben.

Érdekesség,  hogy a két főszereplő egyike sem eredeti nevén lett világsztár: a Jeruzsálemben, 1981-ben világrajött Natalie Portman születési neve Neta-Lee Hershlag, a Casablancában, 1948-ban született Jean Renot pedig gyermekkorában még úgy hívták, Juan Moreno y Herrera-Jimenez.

Ami a többi szereplőt illeti: Gary Oldman átütően "hozza" a kábszeres, pszichopata zsarut, Natalie Portman pedig a családja elvesztését kőkeményen viselő kamaszlányt. (A szerep ráosztásakor épp 11 éves volt.) Danny Aiello született alvilági maffiavezér. Muszáj néhány szót ejteni a film fantasztikus zenéiről is: Éric Serra, minden elismerést megérdemel, ahogyan a film legvégére tett Sting dal (Shape of My Heart) kiválasztása is, mely alatt csak bámuljuk a képernyőt (vagy mozivásznat), még teljesen a sztori hatása alatt.

leon4.jpg

A Leon, a profi egy különleges film: egyszerre krimi, akció és dráma, miközben sajátos sorsokat, egyedi jellemeket illetve különleges kapcsolatokat elénk táró társadalom-kritika is. Kényelmetlen, de érdekes kérdéseket vet fel, úgy mint például: a külvárosi szegény-negyedekben élő emberek megítélése, a szeretet nélkül nevelkedő gyermekek elkallódása, az együgyű, naiv és magányos lelkek kiszolgáltatottsága és a rendőri korrupció gyakorisága. Amellett ott a fő dilemma: menyire lehet szoros, vagy bensőséges egy meglett férfi és egy kamaszlány kapcsolata, ha kikapcsoljuk a képletből a szexualitást?

leon5.jpg

A forgatókönyv és Besson egyértelmű választ adnak erre, amikor nyilvánvalóvá teszik: Leon életét adja a kislányért. Ezzel pedig megszületik a végső mondanivaló is: mindenkiben van jó és még a legelvetemültebb emberek is képesek a gyengédségre, oltalom nyújtásra, önfeláldozásra és kifinomult érzésekre. Ahogy maga Leon mondja: "nőket és gyerekeket soha", kiegészítve azzal, hogy egy bizonyos kislányért mindent.

Ami az értékelést illeti, nem lehet kevesebb, mint 90%, hiszen ez az egyik legjobb akciófilm, amit valaha készítettek. A magas értékelés garanciája elsősorban Besson remek rendezése és Reno fantasztikus játéka.

4esfel_csillag.jpg

(Alapsztori: 90%, rendezés: 95%, színész-teljesítmények: 95%, látvány: 85%) Mindenkinek ajánljuk, aki szereti a jó akciófilmek és az átütő sztorik ambivalens kettősségét egyedi karakterisztikával látni egy zseniális rendező és egy kivételes színész közreműködésében. 

filmkritikus_allec2.jpg

1 komment

22 mérföld - egy ütős akció-thriller

2020. május 31. 17:03 - Harper.

Peter Berg -- a Csatahajó, a Mélytengeri pokol és Az Amazonas kincse rendezője -- kimondottan pörgős és izgalmas akcióthrillerrel lepte meg rajongóit tavaly, amikor Egyesült Államokban (még nyáron), majd Magyarországon is (októberben) megjelent legújabb mozija, a "Mile 22" (22 mérföld). A film főszerepét Mark Wahlberg játssza, aki a CIA egyik tisztjét alakítja a filmben, mégpedig egy ázsiai országban zajló különleges bevetésen.

mile_22.jpg

A film lendületes, gyors tempójú, miközben őrületes verekedéseket, látványos összecsapásokat, villámgyors akciókat, autós-üldözéseket élvezhetünk, másodpercenként 10 halottal. A sztori egyes részeinél, kicsit olyan érzésünk támadhat, mintha egy John Wick filmet néznénk.

És most röviden a sztoriról: James Silva (Mark Wahlberg) CIA csoportjának feladata, egy helyi rendőrtiszt kimenekítése az országból, melynek fejében a férfi, Li Noor (Iko Uwais) ígéretet tesz arra, hogy elárulja az amerikaiaknak, hová tűnt az az adag Cézium, mely tömegpusztító fegyverként való alkalmazása annyira izgatja az Egyesült Államokat (és amelyet annyira keresnek egy ideje). A kimenekítés azonban nem ígérkezik könnyű feladatnak, tekintve, hogy a CIA épületét a reptértől 22 mérföld választja el, melyen a helyi alvilág és a korrupt rendőrök egész hada áll lesben (azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy kinyírják a túl sokat tudó zsarut). Az akció ennek ellenére megindul 4 amerikai ügynökkel és a "Püspök" néven távolról utasításokat adó, a helyi csoportot műholdas kapcsolaton keresztül segítő főnök (John Malkovich) részvételével. A négy ügynökből kettő nő: egyikük Alice (Ronda Rousey), másikuk pedig a gyönyörű Alice (Lauren Cohan).

A bevetés szinte azonnal nehézségekbe ütközik: az út felénél a CIA-terepjárókból álló konvojt előbb motorosok, majd kézifegyverekkel ellátott zsoldosok támadják meg. Megkezdődik a harc, melyben a csapat fele holtan marad a helyszínen. A történet vége nagy csattanót hoz, melyben már egy esetleges folytatás esélye is benne van.

A 22 mérföld forgatási helyszíne Kolumbia (Bogota), miközben a cselekmény szerint valahol Ázsiában vagyunk. Ez a kettősség nem feltűnő, de azért észlelhető (például a nem ázsiai vonásokkal rendelkező járókelőkön). Ami a további kritikát illeti: a forgatókönyv elnagyolja az előzményeket, mint az olyan "apróságokat" hogy honnan kerül képbe a Cézium, illetve mi a legfőbb karakterek előtörténete. Az egész történetfolyam érezhetően az akciókra megy rá, amelyek viszont tényleg jók: Iko Uwais harcművész-jelenetei nagyon látványosak és minden szempontból ütősek.

mile_22_2.jpg

A film erősségei közé tartozik tehát a sok verekedési jelenet és a rengeteg üldözéses scene, gyengéje viszont a sztori kidolgozatlansága és a karakterisztika. Mark Wahlberg markáns játékot mutat be, de tőle szokatlan módon ezúttal nem vállal túl sok kemény és "belemenős" jelenetet.  Pozitívum a téma: egy kimenekítéses, kommandós sztori, melyből az MI filmeken túl nem túl sokat kaptunk az elmúlt egy-két évben.

Ami a többi alakítást illeti: Malkovich nem kap ugyan fajsúlyos játékidőt, de amiben szerepel, abban hiteles, Iko Uwais tai chi harcosként a film legjobb pillanatait szerzi számunkra, Ronda Rousey ebben a filmben is megmutatja dzsudo tudását (bár ezúttal korán elveszítjük), Lauren Cohan pedig szépsége mellett tartalmas jelenetekkel ajándékoz meg bennünket. Ő képviseli a magánéleti gondokkal küzdő CIA -s anya karakterét, melyben benne van az is, hogy Berg ki szerette volna domborítani a titkosszolgálatokban dolgozó nők (és anyák) problémáit.

Összességében a 22 mérföld egy legkevésbé sem unalmas akciófilm, nagyon jó bunyókkal és pörgéssel, bár meglehetősen szimpla kis sztorival. Ha már unod a húsvétkor szokásos családi filmeket és vígjátékokat, jó választás lehet számodra, afféle "levezetésként" ez az akció-bomba. Értékelésünk: alapsztori: 75%, rendezés: 65%, színészet: 65%, látvány: 75%.

3esfel_csillag.jpg

 

filmkritikus_allec2.jpg

1 komment