Friss hírként jelent meg nemrégiben a hazai és külföldi sajtóban, hogy az eddig 250 milliárd forintos bevételnél járó és 4 Oscarral büszkélkedő Queen-film, a Bohém rapszódia, valószínűleg folytatást kap majd, mely második részként ott folytatja a híres együttes történetét, ahol az abbamaradt (vagyis a Live Aid koncertnél). Bár már korábban, 2018 végén is olvashattunk erről, biztosan igazából senki nem tud.
Ami az Oscarokat illeti: a február 24-én megrendezett 91 Oscar-gálán a legtöbb arany szobrocskát Bryan Singer és Dexter Fletcher különleges filmje hozta el, legnagyobb részt a főszereplő, Rami Malek fantasztikus játékának köszönhetően. Az alkotás a fontos díjak közül a "legjobb színésznek" járót, minden rajongó számára egyértelmű módon nyerte el. A többi Oscar három technikai kategóriában került a készítőkhöz: a legjobb vágás, a legjobb hangvágás és a legjobb hangkeverés elismerésével. A kiemelt kategóriákban egyébként a gálán három másik film is sikert aratott: a Zöld könyv, a legjobb film, legjobb forgatókönyv és legjobb férfi mellékszereplő kategóriákban, a Roma a legjobb rendező kategóriában [Alfonso Cuarón], a Kedvenc, a legjobb női főszereplő kategóriában [Olivia Colman] és az If Beale Street Could Talk, a legjobb női mellékszereplő kategóriában [Regina King]. Így igazából nem is tudni, kit tekinthetünk az idei Oscar legnagyobb nyertesének. Mindenesetre a Queen-filmmel már csak azért is muszáj foglalkozni, mert a visszajelzések alapján "sikere" nagyon megosztotta mind a szakmát, mind a pedig a filmrajongókat.
Amire a film láthatóan a legnagyobb hangsúlyt helyezi, az részint a karakterek (Freddie Mercury, Brian May, Roger Taylor és John Deacon) külső megjelenítésének élethűsége, részint a zenei alap minősége és a fergeteges "koncert-hangulat" kialakítása. Tény, hogy ezeken a területeken a Bohém rapszódia valóban óriási. Egyértelműen pozitív meglepetéssel szolgál, hogy az USA -ban született, de egyiptomi (kopt) felmenőkkel rendelkező Rami Malek mekkora átéléssel és milyen erős külső hasonlósággal jeleníti meg Fraddie Mercuryt a filmvásznon. Pedig nincs könnyű dolga: Mercury egy hihetetlenül szuggesztív jelenség, összetett jellem és határtalanul nagy tehetség volt. Olyan talentum, akiből 500 évente ha születik hasonló formátumú "figura". A készítők odafigyeltek a hajviseletére, az öltözködésére, mozgására, arcjátékára, mozdulataira, csupán egyetlen apróság kerülte el a figyelmüket, nevezetesen, hogy Freddie Mercurynak a való életben sötétbarna szeme volt, míg filmbeli megjelenítőjének kékeszöld. Triviális banánhéj, de illet volna nem elcsúszni rajta, ha már a többi részlet annyi fókuszt kapott. A Brian Mayt alakító Gwilym Lee megjelenése már-már zavarba hozza a nézőt és azt hiszi, hogy az idén 72 éves gitáros-dalszerzőt látja, számítógéppel megfiatalított változatban.
Ami a másik pozitívumot, a zenei betéteket illeti, ezen a téren csak a legnagyobb elismeréssel lehet a filmről beszélni. A Bohém Rapszódia ugyanis igazi koncert-hangulatot teremt, magával ragadja a nézőt, hiszen a Queen slágerek felcsendülése, a "The Show Must Go On", a We Are the Champions", a "We Will Rock You", az I Want To Break Free", a Radio Ga Ga és természetesen, a "Bohemian Rhapsody" (melyek egyébként a Queen máig leghíresebb és legsikeresebb számai) nosztalgikus emlékeket idéznek bennünk, katartikus élményekkel ajándékozva meg mindannyiunkat.
Ám beszélnünk kell a negatívumokról is. Az első, amit már nagyon sokan említettek a film bírálata során, hogy a túlságosan is Freddie Mercury életére fókuszál, noha a sztori "Queen filmként" került promotálásra. Feltűnő, sőt zavaró (és nem csupán a harcd-core rajongók számára), hogy Brian May, Roger Taylor és John Deacon bemutatása szinte elsikkad. Pedig sokan (köztük mi magunk is) kíváncsiak lettünk volna rájuk, hiszen Freddie Mercury életútja nagyon is jól ismert a milliónyi biográfia és őt bemutató cikk alapján, míg az együttes többi tagjáról egy film számtalan érdekességet is feltárhatott volna. Ugyanakkor Mercury életének főbb állomásain kétségtelenül végigmegy a film: megismerjük szüleit, fény derül párszi indiai származására (eredeti nevére, mely: Farrokh Bulsara) elhelyezkedési nehézségeire, a londoni Heathrow reptéren való alkalmazására (csomagrakodóként) és zenei karrierjének beindulására.
Második probléma, hogy a Bohém rapszódia több elemében is téves, a valósággal ellentétes jeleneket tartalmaz. Ezek közül négyet érdemes kiemelni. Az első -- a film végéről kezdve -- hogy Freddie Mercury nem a Live Aid koncert idején (vagyis 1985 nyarán) tudta meg, hogy HIV-pozitív, hanem csak egy évvel később, 1986-ban. A második, hogy a filmben a Queen drámai módon oszlik fel, holott a valóságban csak az történt, hogy a tagok a közös turnék felhagyása mellett szólólemezek kiadásába kezdtek. És nem csak Mercury, hanem May és Roger Taylor is (utóbbi két lemezt is kiadott). Az apróbb csúsztatások között kettő feltűnő, az egyik, hogy Mercury és a Smile zenekar (vagyis Brian May és Roger Taylor korábbi "bandája") közt nem egészen úgy zajlott le az első találkozó, ahogyan azt a filmben látjuk, hanem úgy, hogy a Smile -ból kilépő Tim Staffell maga ismertette meg a srácokkal Mercuryt (mintegy beajánlva őt énekesnek, önmaga helyett). Végül Paul Prenter "kirúgása" is kitaláció (legalábbis a filmbeli formájában), valójában Mercury egy túl hevesre és vadra sikeredett buli után mondott fel asszisztensének (amikor leamortizálta házát), amire válaszul Prenter bosszút esküdött és nem csekély pénzért infókat szivárogtatott ki a sajtónak Mercury kényes ügyeiről. A valóságtól való eltérésekhez egyébként a háttér-információkat nagyrészt Phil Sutcliffe 2011-es kitűnő könyve adja (eredeti címén: "Queen – The Ultimate Illustrated History of the Crown Kings of Rock") mely nálunk is megjelent, Maurics András fordításában.
Mindezekkel együtt is, a Bohém rapszódia egy igenis emlékezetes alkotás, Rami Malek fantasztikus játékával. Bár a korábbi -- közszájon forgó hírekhez képest -- kevés újdonságot tudunk meg Freddie Mercuyról és az együttes többi tagjáról, rengeteg emberi érzés válik átélhetővé a filmben. Átérezhetjük például annak a fiatalembernek a belső vívódásait, aki egyszerre küzd meg a családja felől érkező elvárásokkal (hagyományok, vallás, "megfelelőnek" tartott viselkedés) és a homoszexualitás általános társadalmi elutasítottságával. Megértjük kétségeit első barátnőjével kapcsolatban is, akivel épp "mássága" okán választja inkább a barátságot a párkapcsolat helyett.
A forgatókönyv és a rendezés finoman, árnyaltan kezeli Mercury biszexualitását, féktelen éveit, homoszexuális ügyeit és kapcsolatait. Érezhetően (és nagyon helyesen) nem erre kívánták helyezni az énekes bemutatásának súlypontját. Ugyanakkor természetesen megkerülhetetlen tényező Mercury jellemzésekor mindannak a szenvedésnek a megmutatása, mely párkapcsolati problémáit kísérte. Nehezen talált rá a megfelelő párra és mire ez megtörtént, már késő lett számára. Nagyon fiatalon, alig 45 évesen távozott az élők sorából. Halálával egy nagyon érzékeny és hihetetlenül tehetséges embert veszített a világ, aki csodálatos dalokkal tudta kiénekelni magából belső vívódásait és feszültségeit.
A Bohém rapszódia egy különleges "utazás" a múltba, a nosztalgia "hullámvasútján" rengeteg fantasztikus zenével és egy egészen kivételes alakítással. Queen rajongók számára kihagyhatatlan alapmű, mindazoknak pedig, akik keveset tudnak a világ egyik legsikeresebb együtteséről, egy érzelmes dráma rengeteg jó zenével.
