Chad Stahelski 2014-es vérengzősen cool akcióthrillere épp 6 éves, mely alkalomból érdemes kicsit boncolgatni a franchise (és a karakter) sikerét a címben feltett kérdésre is választ keresve. Tegyük azért gyorsan hozzá, 2014 óta készült már második és harmadik rész is szintén óriási sikereket aratva.
A legelső részre fókuszálva: az alapsztori faék egyszerűségű (de hát, mint megszokhattuk: az igazán sikeres dolgok mindig a legegyszerűbb alapötletekből születnek) és a film inkább látványosságában (nem mélyenszántó tartalmiságában) annyira cool. Adott ugyanis egy vérprofi bérgyilkos, akit "rémkirályként" emlegetnek, mert bármilyen nehéz küldetést végrehajt, akármennyi embert is kell ehhez megölnie. No meg azért is kijár neki ez a furcsa nick név, mert nem ismer félelmet, soha nem fárad el, soha nem adja fel és mindig annyi tár van nála, hogy nem gond számára egész éjszakákon keresztül gyilkolászni. Ő John (Jonathan) Wick, a hitman -ek királya. A lényeg, hogy bár egyszer csak szerelmes lesz és visszavonul, mégis kénytelen visszatérni régi elfoglaltságához (a tömeggyilkoláshoz), mert elhunyt felesége utolsó ajándékát (egy kutyust) megölve (és kedvenc kocsiját ellopva) meggondolatlan ruszki maffiózok végtelenül feldühítik. Wick éktelen haragra gerjed és csákányt ragadva előszedi a padló alól, 4 évvel korábban oda elrejtett bérgyilkos szettjét (géppuskától, automata fegyvereken, pisztolyokon keresztül egészen a késekig), hogy jogos felháborodásának kellő nyomatékot adva kiirtsa a helyi orosz maffiát.
Nagyjából ez a lényeg, a többi már a látvány, mert abból aztán jut bőven: pörgős akciók, hihetetlen verekedések, szédületes autós üldözések és kőkemény összecsapások utcákon, diszkókban, hotelekben (sőt még egy templomban is). Wick sorra nyírja ki az említett orosz banda minden tagját, kezdve a kisebb killerektől és testőröktől egészen a legfelső vezetőkig. A cél, a maffiavezér fiacskája, aki Wick kutyáját is megölte. Keanu Reeves szédületes tempójú alakítást nyújt és Michael Nyqvist is kiemelkedően hozza a kegyetlen maffiózót.
De válaszolva a poszt címében feltett kérdésre: ha gondosan számoljuk, a film első percétől kezdve Keanu Reeves, alias John Wick áldozatainak számát, éppen 67-et kapunk. Ennyi embert öl meg a 96 perces játékidő alatt. Az első tizenkettőt a saját házában teszi hűvösre a film elején, 27-et az orosz maffia szórakozó-központjában vág haza (mely épület diszkó, szálló és uszoda is egyben) ötöt a templomnak álcázott értékraktárban nyír ki, 8-at az orosz főnök kocsijánál, a többit pedig a film utolsó jeleneteiben, mikor már magát Viggo Tarasovot (a maffiavezért) üldözi. Minden áldozatát előbb mellbe, majd fejbe lövi, mert az a tuti (és mert egyébként a mesterlövészek is így csinálják).
Izgalmas minden scene és igazából végig nem lehetünk biztosak abban, hogy Wick sikerrel jár e majd a küldetése végén, vagyis ki tudja e majd nyírni Iosef Tarasovot a nagyfőnök fiát (és magát a górét). Persze túlzások is akadnak az egészben, mert azért mégse gondolja senki, hogy simán hazavágható 67 ember úgy, hogy azoknál automata fegyverek vannak (és többnyire fedezékből tüzelnek), miközben hősünk nagyrészt pisztollyal gyilkol és szinte mindig tiszta célpontot nyújt. Mégis jó valahogy az egész, hiszen "működik" és magával ragadja az embert.
Külön kiemelendőek a verekedések, párharcok, személyes küzdelmek, melyeket gondos alapossággal terveztek meg. A zene és háttéreffekt-hangzás hatásosan festi alá a sok akciót és a rendezés ügyesen használja a színek - fények eszköztárát is. Közben bepillantást nyerünk egy furcsa, titokzatos világba is, mely a Continental szálló elegánsak visszafogott épülete köré szerveződött, kiterjedt és befolyásos (már-már mindenható) alvilági szervezetet jelenti. A tetején Winston ül, akit Ian McShaen alakít zseniálisan. Ő a legmagasabb szintű vezető, aki az első részben még Wicket segíti, de a másodikban már bírájává válik.
Összességében a John Wick trilógia (a harmadik résszel együtt) az akciófilmek világának különleges csemegéje, mely inkább egy esszencia (és életérzés), mint realisztikus alkotás. Ha kritikát kellene mondanunk róla, akkor talán csak a hihetőség lenne az, de mivel ebben az esetben a túlzások a franchise szerves részét képezik, ebben sem lenne érdemes belekötnünk. Egyszerűen csak hátradőlve nézni érdemes, nem agyalni, nem kötekedni, maximum a hullákat számolni. Egészen 67-ig.
